Rólunk

 

Szia!

Berényi Zsuzsa vagyok, sminktetováló, oktató.

1997 óta tetoválok Szegeden. 2015 óta oktatok is, privát képzéseken, vagy rendezvényeken, konferenciákon, ezek szervezésében is tevékenyen kiveszem a részem.

Az évek során sok-sok gépet, pigmentet, technikát kipróbáltam, elsők között indultam el a nagyvilágba, hogy fejleszthessem tudásom, ez a mai napig nem változott.

Az amerikai Li Pigments 2014. végén keresett meg azzal a kérdéssel, hogy lennék-e ennek a termékcsaládnak a hivatalos forgalmazója Magyarországon. Rögtön igent mondtam, ezen gondolkodnom sem kellett.

Hogy miért?

Előtte egy külföldi konferencián találkoztam ezekkel a pigmentekkel, amelyeket az ott oktató neves mesterek előszeretettel használtak. Tapasztalatom a használatukkal nekem sem volt más, sőt azt vettem észre, hogy egyre többször a Li pigmenteket veszem le a polcról.

2015-ben kezdődött itthon a forgalmazás. Az elejétől tudtam, máshogy akarom csinálni. Mint forgalmazó, nem csak a pigmentet akarom eladni. Szeretném, ha a sminktetováló tudná, mit vásárol. Hogyan kell használni, milyen tulajdonságokkal bír, mivel lehet javítani a színeket, ha módosul.

Még akkor, 2015-ben elindítottam sminktetoválóknak szóló Facebook zárt csoportomat, ahová MINDENT posztoltam a pigmentekről. Tapasztalataimat, gyógyult eredményeket, színkatalógusokat, esettanulmányokat. Szerencsére nem sokáig posztolgattam magam, hiszen sok kolléganő tette ugyanezt. A csoport a mai napon már több, mint 1600 fős, csak sminktetoválók a tagok. 

Képzéseinkkel igyekeztünk megtanítani a pigment család használatát, hisszük azt, hogy egy márka megismeréséhez hosszú idő kell, hiszen sok mindenen múlik a kiváló eredmény. Egy pigment sikere, a jó végeredmény mindig függ a géptől, a választott technikától, a sminktetováló kezének erősségétől, de ezeken felül természetesen függ a megfelelő színválasztástól és a vendégünk bőrétől. Zászlóshajó rendezvényünk a Li szülinap, amit évente rendeztünk meg igazán ünnepélyes keretek között, hazai és külföldi vendégelőadók részvételével.

Li pigments színelméleti videóink még elérhetőek a weboldalon, kattints IDE.

2021 év végén befejeztük a Li pigments forgalmazását Magyarországon. Jelenleg a Li Signaure Series szemöldök és ajak kollekcióját tudod nálunk megvásárolni. 

Hogyan tudsz Te is csatlakozni?

Először is, csatlakozz zárt csoportunkhoz, ha még nem tetted >>

Onnan minden aktuális, vagy tervezett képzésünkről hallani fogsz, jelenleg a Li Signature Series termékeivel és szakmai tanácsokkal, videókkal találkozhatsz. 

Ügyfélszolgálatunk telefonon 06204322192 munkaidőben, online pedig bármikor áll a rendelkezésedre, bármilyen kérdésre szívesen válaszolunk, segítünk.